A szabadkai Nemzeti Kaszinó
Ez a jelentős művelődési intézmény, amely történelmi örökséget, kulturális hagyományt és egyféle civilizációs szintet képviselt, jól mutatta és kifejezésre juttatta a maga tarkaságának hiányával keletkezett űrt, annak jelentőségét, hogy mit jelentett annak idején a működése.
Ahogyan azt Dudás Gyula történész lejegyezte, a 18. század folyamán minden nagyobb magyar városnak volt saját kaszinója.[1] Megnevezésük alapján (Lasegellschaft, Lesekabinett, Lekturkabinett, cabinet de lecture, gabinetto di lettura) elsődleges feladatnak azt tekintették, hogy lehetővé tegyék a tagságuk számára a sajtótermékek és könyvek olvasását, azok kölcsönzését.[2] A 19. század közepétől, különösen az 1848–49-es forradalom előtti évtizedekben Magyarország művelődési életét áthatja a nemzeti öntudat. Kiemelkedő értelmiségiek, mint Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc, elragadtatással írják ódáikat a régi dicsőség megújhodásáról, majd később Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor zengenek himnuszokat és hazafias verseket, azzal a szándékkal, hogy a nemzet felébredjen fásultságából. A magyarok mellett a szlovákok, a csehek és a szerbek is ebben a romantikus hangulatban a saját dicső múltjukat veszik elő, mindannyian reménykedve a nagy nemzeti újjászületésben. A hétköznapi emberek pedig továbbra is a sötétben bóklásznak. Tenni kellett valamit, hogy az egyszerű pórnép írástudóvá váljon, és kialakuljanak olvasási szokásaik.
A Polgári és a Nemzeti Kaszinó[3] a legrégebbi szabadkai művelődési egyesületeink, amelyeket 1840-ben[4] alapítottak, és amelyek hű képét adják az újjászületés hevületének. A kaszinó fogalma annak idején ezen a vidéken szinte egyet jelentett az olvasókörrel. Létezett egy polgári intézmény, valamint egy másik az értelmiség számára. Az első egyesületet 1840-ben alapították Polgári Kaszinó (Bürger Kasino) néven, ahol a németet használták közösségi nyelvként. A város és lakói közti szoros kapcsolat kifejeződése volt a polgárság fogalmának kialakulása, amiként más jelentősebb európai nyelvekben is; a német nyelvben a fogalmat a felsőnémet burgeri szóból alkották, amely városlakót jelentett (ném. Bürg), mivel az a városfalakon belül lakókra vonatkozott. Szabadka értelmiségét akkortájt jobbára a német telepesek alkották, akik még az asszimilálódásukat követően is leginkább németül beszéltek. Időközben az 1843. évi törvény alapján bevezették minden magyar iskolában, kivéve Horvátország területét, a magyar nyelv oktatását. Az ilyen intézmények létrejöttének fő mozgatórugója a hasonló gondolkodású emberek találkozási vágyából eredt, hogy nézetütköztető vitákat folytathassanak, véleményt formáljanak, vagy épp nézeteiket hirdessék. Ennek a fontos intézménynek, a Nemzeti Kaszinónak az alakuló ülését 1840. október 28-án tartották meg. Ahogyan akkor mondták, a jó modor és a művelt társasági szellem terjesztése volt a cél. A kaszinó alapszabályzatát 19 pontban fogalmazták meg, titkárává pedig Spelletich Bódogot (Szabadka, 1815 – Tata, Tótváros, 1890) választották.
Nem szabad elfelejteni, hogy a kaszinók alapításának egyik kezdeményezője Magyarország teljes területére Széchenyi István gróf, azzal a feltett szándékkal, hogy így létrejöjjön egy olyan közös erőtér, amely egyesíti a reformokat kívánó törekvések mindegyikét. Az első kaszinó 1827-ben alakult meg. A növekvő könyvkínálat, a folyóiratok és lapok szaporodása az akkori Magyarországon azt eredményezte, hogy az olvasás és a leírtak kapcsán folytatott véleménycsere fontos elemévé vált az új közéletnek, ekkor jött létre nálunk az Irodalmi Társaság. Ez az egyesület, amelyet a fiatal újságírók, egyetemi hallgatók és irodalomkedvelők alakítottak, lett városunk első irodalmi társasága. Saját szabályzattal rendelkezett, és egy ideig a találkozóikat Bittermann Károly[5] házában (nyomdájában) tartották, aki Szabadka város első nyomdásza volt. Az első szabadkai Irodalmi Társaságnak könyvtára és olvasóterme volt, valamint 1842-től olvasóköre is létrejött.[6] Az egyesületnek óriási növekedést és népszerűséget hozott a 19. század.
A magyar példa szépen illusztrálja az eltérő körülmények nemzeti, majd nemzetközi szerkezetét. Elkezdődött az első egyesületi burjánzás, előbb a nemzeti, majd a jótékonysági és segélyszervezetek létrejöttében. Megalakult az Első Nőegylet, a Szeretet Nőegylet, az Izraelita Nőegylet, a Szerb Nőegylet, a Családgyámolító Egylet, a Vöröskereszt Egylet, a Szegény Diákokat Segélyező Egylet – 3857 taggal. Ezek közül egyedül a Családgyámolító Egyletnek 1400 tagja volt. Mindegyikben gazdag közéleti tevékenység folyt, főleg télidőben. Az általuk szervezett farsangi mulatságok híre messzire hallatszott, a tehetős házak lányai és asszonyai pedig drága ruháikban tündököltek ezeken a bálokon.[7]
A Nemzeti Kaszinó munkája jelentős részét képezi városunk művelődéstörténetének. Szabadka legrégebbi művelődési intézményéről, amely 1840-ben alakult, még mindig nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű adatunk, hogy egészében feltárjuk tevékenységét. A 20. század elején a város egyik legszebb épületében működött, és a legbefolyásosabb emberek látogatták olvasótermét. Miután megalakult a közkönyvtár (1890), 1893 novemberében már 110 rendes és 45 társult tag csatlakozott. Külön kiemelném, hogy alapítói közt volt Kunec Ignác, Mamužić Félix, Sarić Karlo, Vermes Lajos, valamint a Nemzeti Kaszinó, a Kereskedelmi és Ipari Bank, illetve a Nemzeti Bank és Takarékpénztár.[8] Ahogyan az egyik fővárosi lap írta 1913-ban, „számos nézeteltérés oka a társas- és a szerencsejátékokra, valamint a kártyázásra vezethető vissza”[9]. Minden jelentős értelmiségi az olvasóterem látogatójának számított, mint Vajda Gyula, aki egy ideig a Nemzeti Kaszinó titkári teendőit is ellátta,[10] a kaszinó elnöke pedig Vermes Béla volt. Az épületben töltött évtizede alatt a Nemzeti Kaszinó a városi elit gyülekezőhelyévé vált, amelynek körében kötelező öltözéknek számított a frakk és a szmoking, és abban a kivételes privilégiumban részesülhetett, hogy a legkiválóbb előadók előadásait hallgathatta. A Bácskai Hírlap[11] 1905. február 19-ei száma arról számol be, hogy az elitbe tartozó, fényes modorú uraknak ebben a reprezentatív épületben van lehetőségük meghallgatni a Szabadkai Szabad Lyceum-Egyesület által oda hívott előadókat, akik egyébként előadást tartanak a gimnázium épületében, valamivel szélesebb és nem annyira „exkluzív körnek”[12] is. A Nemzeti Kaszinó helyiségeit rendszeresen látogatta Bíró Károly polgármester és Bezerédy István főispán, azzal a vezető értelmiségi körrel, amelyet Milkó Izidor, dr. Veszely Ödön és Lukácsy István alkotott.[13] Az a társaság és azok a könyvek, amelyek a Nemzeti Kaszinóban voltak, nagy hatást tettek a fiatalokra: a Nyugat[14] folyóiratban 1925-ben Kosztolányi egy írást szentelt földije, Milkó könyvtárának.
Még ma is, ennyi év elmúltával a Nemzeti Kaszinó épülete (ma a Városi Könyvtár) egyike Szabadka főtere legjellegzetesebb építészeti gyöngyszemeinek. A tervező és a munkálatok kivitelezője a fiatal budapesti építész, Franz Josef Raichle Bernhausen (Apatin, 1869 – Budapest, 1960), vagyis magyarított nevén Raichle Ferenc, Apatinban született, német származású, de már az építkezés évében, 1895-ben úgy emlegetik a városban, mint szabadkai mérnököt, tervezőt és építészt. Második megrendelése volt ez a városban, az első komoly beruházás a Korzón lévő Nemzeti Szálloda homlokzatának tatarozása után.[15]
A monumentális, egyemeletes épület így előre meghatározta a tér jövőbeli kinézetét.[16]
A Nemzeti Kaszinó sorsát megpecsételték az 1918–1920-as sorsfordító események, a trianoni egyezmény aláírása után pedig végérvényesen meghatározták a határ vonalát, ezzel elillant a remény a fennálló rendszer ideiglenessége kapcsán. A könyveket és a leltárt széthúzták több intézménybe, a valamikori fenséges palotát részben tönkretették, így például a szalon mennyezetét, amelyen gipszkeretben festmény volt, leverték.[17]
Történelmi hagyaték, művelődési hagyomány, mentalitás, civilizációs színvonal – kevés olyan hely létezik, ahol világosabban látszana és megnyilvánulhatna sokszínűségében és lehetőségében mindaz, ami ennek a művelődési intézménynek a megszűntével jelent meg.
Fordította Juhász Attila
1
[1] Dudás Gyula: A homonnai Kaszinó. Adalékok Zemplén Vármegye Történetéhez, 1908. 1–2. 120. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/AdalekokZemplenVarmegyeTortenetehez_13/?query=AUTI1%3D(adal%C3%A9kok%20zempl%C3%A9n%20
v%C3%A1rmegye%20t%C3%B6rt%C3%A9net%C3%A9hez%20)&pg=16&layout=s (Letöltés: 2019. VII. 25.)
[2] Josip Stipanov: Povijest knjižnica i knjižničarstva u Hrvatskoj. Od početaka do današnjih dana. Zagreb, 2015, Školska knjiga, 89.
[3] 1890-ben döntés született az egyesület helyiségében a könyvtár megalakításáról – a mai Városi Könyvtárról. Idézet: Vojnić: Bibliografija većih knjižnica u Subotici 1692–1906. 130.
[4] Szabadkai Nemzeti Casino részesei és szabályai. Szeged, 1841, Grünn János Könyvnyomdája; Iványi: Szabadka szabad királyi város története. 2. köt. 544–546.; István Frankl: Szabadka szabad királyi Város ismertetése. Szabadka, 1899, Krausz és Fischer; IASu, M, 11. B 184/ polg. 1840.
[5] Đula Ditrih: 125 godina štamparstva u Subotici. In 125 godina štamparstva u Subotici. 1844–1969. Jubilej Grafičkog zavoda „Panonija” – Subotica. Subotica, 1969, Panonija, 31.
[6] Iványi: i. m. 551.
[7] Kalman Petković: Građanska udruženja kroje politiku. Subotičke novine, 23. septembar 1977, 6.
[8]Mađar: Subotička javna biblioteka 1890–1918. 25.
[9]A szabadkai kaszinóból. Az Újság, 1913. március 14., 351. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/AzUjsag_1913_03-1/?pg=452&layout=s&query=kaszin%C3%B3 (/kaszino/AzUjsag_1913_03-1__pages351-351.pdf ) (Letöltés: 2019. VII. 27.)
[10] Alajosné Chobodiczky: Vajda Gyuláról. Bajai M. Kir. Állami Papp-Váry Elemérné Női Felső Kereskedelmi Iskola Értesítője 7. év, 1913. 5. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Baja_01061_PappVaryNoiKereskedelmiIskola_01063_1929/?query=SZO%3D(papp%20vary)&pg=4&layout=s (Letöltés: 2019. VII. 25.)
[11] Időszakosan megjelenő helyi lap.
[12] Káich Katalin: Szabad Líceumok a Bácskában és Bánátban. Hungarológiai Közlemények, 1979, 11. évf. 41. sz. 59.
[13] Uo. 57.
[14] Kosztolányi Dezső: Milkó Izidor. Nyugat, 1925, 18. évf. 5–6. sz.
[15] Demeter Gabor: Pod Demetrinom pogledom. Rukovet, 2017. 12. sz. 21.
[16] Vujnović P. Gordana – Géza Vass: Ferenc Rajhl u Subotici i Segedinu – Raichl Ferenc Szabadkán és Szegeden. Szabadka. 2014, Szabadka Városa, 33.
[17] Demeter Gabor: i. m. 22.