Lányommal
sétálunk,
kevert tojássárgája
a nap –
(a mama keverte
erős, vézna kézzel.
Vártuk,
ropogott a fogunk között
a kristálycukor).
Ragyog a ginkgófa,
csorognak a levelei –
piciny, arany legyezők,
puhán érdes
hullámok
simogatják ujjam.
Ha ez nem volna,
milyen üres lenne
ez a hely –
mint a kezem
kezed nélkül.
Ha ez nem volna,
mibe ugranál,
mit túrna
cipőnk hegye?
„Olyan, mint
a hableány farka”,
mondod.
És tényleg.
Nézem, ahogy elfutsz
a hasonlattal.
Nem szárnyat,
uszonyt adnék neked.
Ne szállj túl közel
a keverttojás naphoz.
Arany ginkgóuszonyt adnék,
hogy magabiztosan ússz
a sellőkkel.
A víz alatt
nem hallani énekük.