Február vagy.
Minden bolyhos
bogyód egy nap –
hideg még,
de aranylik a remény.
Leveleid összesimulnak,
zöldjük olaj.
Sok éve, 14-én,
anyámat köszöntötte anyósa,
és csodálattal bámultam
az egzotikus csokrocskát,
az időutazót
a barna kerámiavázában,
csak ő adhatta azt akkor,
és megjegyeztem, mi nyílik
valahol ilyenkor.
Néhány éve
láttam bokraid
a Leslandes-ban,
aranyba borult a part,
a február.
Ujjaim, orrom
pollenburkolt
gyermekujj, -orr –
és ott volt
a két idősebb nő is velem,
az ügyetlen köszöntő,
a másvilági csokor.
Vittem én is a virágból,
friss vízbe raktam
a februárt –
de mint az újévi pezsgő éjfél után,
lapos lettél,
gyorsan megadtad magad.
Néhány óra múlva
önmagad fakó, tömör
árnyékává váltál,
és lehajtottad apró gyöngyeiddel
a fejed.