a megterített asztalt kéne megkérdezni.
az asztalt, amely azoknak lett megterítve,
akik évek óta kerülik egymást. akik
leülhetnének, de nem ülnek le. ezt az asztalt,
ha kérdeznéd: neked mi maradt?
a hűlő székek ropogása éjszaka, válaszolná,
de ne gondold, nem a testek melegítették fel
őket. hanem a nap, a langyos nap, amely alá
néhány sótlan figura mégis eljön olykor.
és itt kevergetik leveseiket, azt képzelve,
hogy ez az idegesítő szürcsölés valójában
párbeszéd. hogy mit csinálnak még? egy másik
Orbánt idézgetnek: a hülyeség a kibírhatatlan,
mondják, hogy ebben telik el az életünk.
ragacsos szavak állnak össze fohásszá
a szájaikban: ó, szent irodalom,
ó, szent szakmaiság, ó, szent kívülállóság –
így ez a néhány sótlan figura a langyos nap alatt.
de nem vagyok megsértődve, és nem hibázatom
őket, válaszolja a megterített asztal, csak egyszerűen
unom. és most már meghallgatnám azokat is,
akik leülhetnének egymással, de nem ülnek
- azokat is, akik eljöhetnének, de nem jönnek el.
A szövegben utalás található Orbán Ottó A létező szocializmusról című versére.
Az alkotó az Emberi Erőforrások Minisztériumának Móricz Zsigmond-ösztöndíjasa