Kanyó Ervin
Most nem nevetek.
Mintha tudná a humorérzék,
levegőt kell venni.
Mélyet, lehajolok,
s felkapom vele cipőm, kabátom…
Részegen vetettem őket,
elfáradtak, kimerültek, zihálnak.
Ágy mellett hever ő is.
Felöltötte tegnap legszebb ruháját,
megmosta haját,
barna fürtök argánolajban fürödtek.
Most a földön, mint szőnyeg,
issza a port felgyülemlett magányom.
Felmossa az ismerős kételyeket,
radíroz.
Most nem nevetek.
Ez komoly, súgja.
Ijedtemben kávét főzök.
Megérti, megérint,
már megint hazaküldtem.