Kihúzott szegek égre meredtek mind,
Halott, s vér tiszta hegyen a holttest.
Magára maradt a kereszt már megint,
Minden beforrt, nem jelzett sehol seb.
Egy pillanatra sötét volt, majd égett,
Kigyúlt az összes csillag, fényfáklya.
Szél suhogott, millió angyal szárnya,
Mikor ott egy holttest – Istenné lett!
Azt hitték, megölték Őt, mint a latort,
De élőbb lett, akár csak valaha volt,
S kétvégű világban – megszületett!
Azóta emberszívben, képen, zászlón,
Akárhogyan, fonott ezüst nyakláncon,
Hordom – s áldom – azt a feszületet!