(B. indokolt/indokolatlan félelmeiből)
Néha
csak úgy
elmerengek
sötétbarna szemedben,
koromfekete szívedben,
keresve önmagam
benne,
földre lefekve imádva,
kedvesem,
elkábítva,
elcsábítva
állati illatodtól.
Néha
a lelkem
csak pislákol,
mert
a tiéd
kiigézett belőle
minden bűnömet,
kivésett
minden
múltbéli, kiégett
szerelmet.
Néha
erőtlenül
haldoklom
melletted,
leszerelve
minden akarattól,
kifosztva
minden
szabadságtól,
s te pimaszul
jól tudod,
hogy még így,
leterítve is
szeretlek.