(B. I. emlékére) A literátus mester félig lehunyt szemmel egy kézzel írt füzetből olvasott, s már nem is a tananyagot boncolgatta, de egy éteribb világot festett, mit olyaddig egyi...
Még megvagyok. S ez jó. Nekem. Még magam törlöm a fenekem, s büszkén őrlöm műfogsorommal a diót és mandulát. Korommal festem át a bajszom, s bár egyre kevesebbet alszo...
Istennel szemben ülve elmondtam még egy verset. Hallgattunk néhány percet, majd felém hajolt: a lehelete olyan volt, mint a misztrál vagy a főn, mely a part menti erdőn suhanva kócosra borzolja a f&aacut...
Már mindent láttunk: tavaszt, mely nem fakasztott virágot, nyarat, amelyből hiányzott az érlelő hév, és őszt, mely termés híján embert kaszált. Végül r&aacu...
Mint üvegre felkent festmény, olyan ma reggel a világ: kontúrtalan, képlékeny, szélein lecsordul, a végtelenbe csöppen. Lelkemre is két ámbraszín, pirinyó folt, nehogy feled...
Ha egyszer mégis meghalok, égbe visznek az angyalok, lebegünk majd a föld fölött, a tollruhába öltözött kísérőimmel, percekig, míg várják, hogy intsek nekik, hogy m...
Az esték egyre gyakrabban jönnek. Mint langyos, barna olajfesték, csurrannak szobám falára. Sápad a lámpa is, sarokba bújt, mintha félne, hogy fénye gyöngének bizonyul, és m...
Negyedik stáció: nagyszülők A fák alatt zöldes köd lebeg, érkezik már a hajnal. Beteg nagyapám ilyenkor kezdett köhögni. Sípoló madármellét nagyanyám ava...
Mint a gyermek, ha kincset talál, csillogó üvegcserepet: dicsekedne, de inkább zsebébe rejti, s mikor már senki se látja, megáll, körbenéz, nyitja tenyerét, arcát emeli az é...
Hatvanpár év – na és? Kit érdekel?! Ha jó acélból van a kés, pengéjét nem marja rozsda. Dobjuk félre ezért most a bút, bánatot, kételyt, fojtsuk borb...
Fejre állok. Így könnyebb elhinnem: ott, a talpamnál folytatódik tán valaki, kinek tükörképe vagyok én, ki most egy hídról engem bámul a vízben: imbolygó m&aacut...
Új verset kezdtem írni. Minek? Úgysem mutatom meg senkinek a lelkem, miként csíráznak a belé hullott magok, hisz sokszor magam sem vagyok tisztában, vajon búza-e vagy konkoly kapott erőre, s b...
…és este lett. Az erdő felett kipattogtak a csillagok, mint apró, sárga pörsenések vagy gennyes, pici hólyagok, mik ótvarként lepik az ég szent testét, míg az ember, e heven...
Szétázott akvarell a jelenem s a múltam. Már amikor apám ujját fogva járni tanultam, oly idegennek éreztem talpam alatt a rögöt, inkább rám hulló árny&eac...
A kert végében csenevész meggyfa. Egész nyáron verébraj lepi ágait. Éktelen ricsaj ébreszt hajnalonta, de e kopott, csöpp angyalokra haragudni sem lehet, hisz a burjánzó &...
Mert úgyis elfelejtenek minket – mondtad, fekete föld alá rejtenek, és megtapossák a rögöt deszkakoporsónk fölött, hogy a bűnössel együtt a bűnöket is elrejthess&...
Gyermekként könnyű volt hinni. Az élő és holt ősök keresztje ott függött a falakon s nyakamban. Nagyanyám halkan mormolt imáinak értelmét keresve olykor órá...
Esteledik. Ma sem virágoztak ki a fák. Fekete fejkendős anyák elkószált fiaikat keresik a ligetben. A völgyre zöld köd szállt, s lelkemre bűntudat. Mester, újra elvétettem ...